felvetelimuhely.hu

TANULÓSZOBA ALSÓSOKNAK

MATEMATIKA KORREPETÁLÁS

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ MATEMATIKÁBÓL

A FelvételiMűhely

A FelvételiMűhelyben küldetésünk, hogy az általános iskolás gyermekek kihívásokkal teli, néha rögös útját, szakmai és lelki oldalról is egyaránt támogassuk. Sokéves tapasztalatunk során azt látjuk, hogy a gyermekek felé egyre nagyobbak az elvárások. A szülők nem minden esetben tudják gyermekeiket a tanulásban segíteni a mindennapi munka mellett. A FelvételiMűhely azért jött létre, hogy a diákokat végig tudjuk kísérni ezen a nyolc éven úgy, hogy a tanulás ne éjszakákba nyúló folyamatos problémát jelentsen számukra. A tanulószoba, a korrepetálás majd a felvételi előkészítés biztos támogatást, gyakorlást és megértést biztosít a gyerekek számára, amely a tartós tudás záloga. Célunk, hogy könnyedén, játékosan, a logikus gondolkodásukat használva, megfeleléseket levetkőzve, a tanulás értékessé és nem utolsó sorban szerethetővé váljon a diákok számára.

Szeretnénk megköszönni a nagyon sok pozitív visszajelzést a szülőktől és diákjainktól. Igazán jó érzés mikor a gyerekek önmaguktól mondják és kérik a szülőket, hogy egy héten többször is szeretnének jönni, mert nagyon jól érzik magukat. Diákjaink mosolya számunkra a legfontosabb visszajelzés, illetve azok a mérhető eredmények melyek érdemjegyekben és pontszámokban mutatkoznak meg.

Szolgáltatások

Tanulószoba
Alsósoknak
Matematika korrepetálás
Általános iskolásoknak
Felvételi előkészítés
Középiskolába készülőknek
felvetelimuhely.hu

6 dolog, amivel igazán hatékony eredményeket
érünk el

4-6 fős mikro-csoportok
Hatékony időbeosztás elsajátítása
Kognitív képességek fejlesztése
Digitális eszköz használata a szemléltetéshez
Játékos tanulás
Speciális tananyag

Online oktatás

Az elmúlt időszak tanúsítja, hogy az online oktatásnak most van igazán létjogosultsága. Nálunk akkor is tovább folytatódik a tanítás, ha a személyes találkozóink a kialakult vírushelyzet miatt éppen nem megoldhatóak. Online kapcsolatban maradunk és nem engedjük el a kezed, segítünk felkészülni.